2017. június 18.

Szegedi Kiss István

Előadás reformátorokról

Szegedi Kis István. (Szeged 1505 - Ráckeve 1572) a nevét - a kor szokása szerint - szülőhelyéről kapta. Itt Szegeden, majd Lippán, Gyulán tanult, ferences iskolákban. Külországi egyetemjárása mellett és után Tasnádon, Gyulán, Cegléden, Temesváron, Mezőtúron, Békésen, Tolnán, Laskón, Kálmáncsán, Ráckevén volt tanító, rektor, lelkipásztor, püspök. Luther és Melanchton tanítványának indul, de - talán Kálmáncsehi Sánta Márton hatására – Kálvin helvét hitvallású tanítványaként állapodik meg, s ő indítja el a később magyar Kálvinnnak" nevezett Méliusz Juhász Pétert is ezen az úton. Képzettségét a legjobb hazai és külföldi iskolákban alapozta meg. A hite mellé elsajátított tudományának teljesebb továbbadásában egyedül a török világot nyögő, felekezeti háborúsággal teljes kor mostoha körülményei akadályozták. Életének négy periódusában, négy alkalommal űzték el szolgálati helyéről, verték félholtra, fosztották ki, vetették fogságba. A legfájdalmasabb ezek között talán mégis az volt, amikor a csanádi püspök zsoldosai a 200 kötetet meghaladó könyvtárát - a maga korában kivételes és nagy áldozatok árán szerzett gyűjteményét - elvették. A legjelentősebb pedig a török fogsága, amikor megkorbácsolva, bilincsben prédikálhatott a Szolnokon köréje gyülekező híveknek. A török rabtartó ezt azért engedi, hogy minél magasabb váltságdíjat kérhessen érte, de a gondviselés arra használja föl, hogy a kialakuló protestáns egyházszervezet országosan megerősödjön az ő kiszabadítására irányuló erőfeszítésben, összefogásban. Neki, aki miatt János Zsigmond is közbenjárt, arany kelyhet küldve fogva tartójának, hogy szabadon engedje, s akit rókaprémes felöltővel és a temesvári iskola igazgatóságával kínált meg gróf Petrovics Péter temesi kormányzó, akinek barátja Horváth Márk szigetvári kapitány, s aki nyugatról hazatérve azonnal a legmagasabb egyházi méltóságba emelkedhetett volna, s aki máris egy ország rokonszenvének kivívásával dicsekedhetett, - neki mégis a hányattatásának hitben hordozott tapasztalatát kell feldolgoznia és megfogalmaznia: „Így szokott Isten cselekedni, A kiket szeret megveri, Hogy senki magában ne merészljen bízni, Akar mindenektől hivattatni. Mert ő szokta a’ híveket megszabadítani. " Azt, hogy nem tört meg a viszontagságok között, nemcsak életútja mutatja, hanem személyes vallomása is mondja: „Példát vehet minden én rólam Ki valék nyomorúságban, Istenhez kiálték az én nyavalyámban, Meghallgata engem imádságomban, Mert jelen lőn Isten az én fogságomban. " A hite mellett meghatározó vonásnak láthatjuk a hazaszeretetét, persze nem 19-21., hanem 16. századi értelemben. Kortársaival nemcsak saját nyomorúságának tanulságait dolgozták fel hitükben, hanem kiáltottak a szenvedő magyarságért. Nemzeti műfajjá tették a jeremiádot, melyekben nem szépítik az ország helyzetét, de keresik a kiutat és meg is találják Isten vigasztalásában: „Gyakran az Istennek noha szavát hallgatjuk, Megmaradásunkat ingyen sem reménlhetjük, Mert mind veszten veszni szegény országunkat Szemeinkkel jól látjuk. Az kegyetlen nemzet lám el akar fogyatni, Ily sebes haragját azért kezdi mutatni: Ideje lészen már néked is, Úristen, Mirajtunk könyörülni. Szabadulásunkat, Uram, csak azért kérjük, Hogy tisztességedet szidalomtul óhassuk, Mi es jóvoltában te istenségednek Hogy kétségbe ne essünk. Kegyelmes az Isten, nem ver örökké minket, Egy szempillantásig hagyott most csak el minket, De örökké való irgalmasságából Ismég felemel minket. " A családját illetően tudjuk, hogy Szegedi Kis István későn nősült. Orsolya nevű feleségét és gyermekét hamar elvesztette. Tolnán elődjének, Bereményi Jánosnak az özvegyét, Erzsébetet vette nőül két gyermekével, aki még újabb gyermekeknek ad életet. Őt is elveszítve ismét egy Orsolya nevezetű özvegyasszonyt vett el, akitől szintén gyermekei születtek. De az utolsónak - Zsuzsannának - a megszületését 67 évesen már ő nem érte meg. István nevű fia a nyomdokaiba lépett, de az utolsó tudósítás külföldi tanulmányútjáról szól: azután nem hallunk róla többet. Szegedi Kis István viszontagságos életét családi tragédiák is súlyosbították: két feleségét, Orsolyát és Erzsébetet, illetve hét gyermekét temette el. Mindegyikük számára ő költött sírfeliratot. Fia, István taníttatását Wittenbergben Szegedi török rabtartója, Peruiz fizette, akit megérintett a reformátor hite. A magyar tehetség leginkább másutt, legtöbbször nyugaton kamatoztatja talentumait, s rendszerint akkor tér haza, amikor már világszerte ismerik. Szegedi nyugaton kiadott művei – szerencsénkre - eljutottak a magyar könyvtárakba, s közöttük Sárospatakra. Milyen életművet hagyott maga után az első magyar reformátori nemzedék legtudósabbnak mondott alakja? A pataki Nagykönyvtár könyvein keresztül az alábbiakba tekinthetünk bele: „A pápista tanok összegzése" (Bázel, 1585) azért summázza a római katolikus tanításokat, hogy egyúttal - híres tudósokra hivatkozva - erőteljes cáfolatban részesítse azokat. „Az evangéliumi hit vizsgáló táblája"a zsoltárok, evangéliumok, páli levelek és a Jelenések bibliai könyveihez ad rendszerbe foglalt, magyarázó vázlatokat. Aki egyszer megtanult eligazodni a táblázatai között, annak több kötetnyi igehirdetési vázlat és tematikus tanítás áll a rendelkezésére, amit akár szószékre, katedrára is magával vihet. Ezt a munkáját baranyai püspökként kezdte elkészíteni Laskón és Kálmáncsán - a következő szolgálati helyén - fejezte be. Életének ebben a szakaszában maga is haszonnal forgathatta „Tabuláit", mivel a falvak népe mellett - a szigetvári kapitány barátjaként - nem egyszer prédikált a régió nemesi gyülekezete előtt is. „Igaz hitvallás az igaz Istenről" - címmel a Szentháromság-tagadók ellen hadakozik. Béza Tódor - Kálvin közeli munkatársa és utóda - személyesen szólította fel Szegedit az antitrinitárizmus elleni küzdelemre. Ezzel a munkájával engedelmeskedett a felszólításnak: - sorra vette valamennyi ide sorolható eretnekséget, hogy kritikájával megsemmisítse őket. A tucatnyi tévtanító között a Szentháromság-tagadók vezéralakja, Dávid Ferenc is célponttá vált, akit „varga" elnevezéssel - mint az „ördög cipészét" említ. „A római pápák tüköre" (Bázel, 1584.) művének 5 kiadását ismerjük. 1586-ban németre is lefordították. Előfordult, hogy nyomda és kiadó feltüntetése nélkül forgalmazták, mert a Szentszék a tiltott könyvek listájára helyezte. A népszerű munkát sokan forgatták, kiadásról-kiadásra kibővítették: a 4. már duplája lapszámban az 1. kiadásnak. A kéziratot Szegedi igen tehetségesnek mondott fia - ifj. Szegedi Kis István - vitte magával peregrinációja során. Az első, bázeli kiadását feltehetően egy ráckevei polgár - Kádas János - támogatta, s a szerző halála után 12 évvel jelenhetett meg. Többek között bemutatja ez a kis könyv a pápák életrajzán keresztül azokat az emberi gyarlóságokat, erkölcstelenségeket, melyek sohasem váltak dicsőségére a keresztyén világnak. „Kétségkívül tudós tájékozottsággal emeli ki a történelemből és az irodalomból a pápaság rovására felhasználható adatokat és szövegeket, s éllel szól némely pápai dogmákról" - mondja róla az irodalomtörténész. A reformátorok nem kívántak sem kiszakadni az egyházból, sem új egyházat alapítani, hanem egyszerűen megjavítani a régit. Amikor azonban mint eretnekeket kiátkozta a római katolikus egyház a szent életű, evangéliumi hitű reformátorokat a követőikkel együtt, nem volt más választásuk: attól fogva az egyház és a hagyományos papság bibliai alapokról történő kritikája megkerülhetetlen volt a számukra. „Igaz bizonyság a Szentháromságról"- címet viseli az a munkája, melyet az 1560-as években küldött el Bézának, tanítványával, Skaricza Mátéval. Béza 1573-ban adta ki a saját előszavával. Személyes, baráti hangú levelet fogalmazott Szegedihez, nem tudván, hogy a szerző egy évvel korábban elhalálozott, akit ő „kegyességben és képzettségben kiváló férfiúnak”, „tiszteletes testvérnek és szolgatársnak" címzett. Könyvét a legkiválóbb antitrinitárius vitairatnak tartják Szegedi fő műve:” Az Istenről való igaz tanítás közhelyei" (Bázel, 1585.) A műfaját Melanchton Fülöp teremti meg. Az ő munkája azonban már helvét irányú, nemzedékében a magyar reformáció legjelentősebb szellemi alkotása. „Őszinte teológia" - ahogy a címe mondja, s ezt az előszóban Grynaeus Jakab János bázeli, majd heidelbergi tanár azzal magyarázza, hogy tisztán bibliai kútfőkön alapuló dogmatikai és erkölcsi tanításokat tartalmaz. A Lajos bajor herceg Frigyes nevű fiához szóló ajánlás nyomán feltételezhetjük, hogy az 1588-as második kiadás megjelentetését a pfalzi választófejedelem támogatta. Művét Kálmáncsán kezdi írni 1561 előtt és Ráckevén fejezi be 1564-ig. Végül a 1584- ben egy zürichi tudóssal egy kötetben megjelentetett írása látott napvilágot az úrvacsoráról. Szegedi Kis Istvánt „Isten ügyének engedelmes munkása", „Krisztus valódi szolgája”, „az apostoli egyház méltó fia" - prédikátumokkal illetik életrajzírói. Tudós tiszteletesként ott áll a hitvallóink sorában, de mindenkit megelőzve halad a humanista képzés útján. Irodalmi munkásságával - igaz, hogy csupán poszthumusz - de európai hírnévre tesz szert: Svájcon, Anglián, Németországon keresztül halála után is tanítja a protestáns Európát. Bucsay Mihály szerint munkássága felöleli kora lelkipásztor-képzésének teljes anyagát. Tömören fogalmaz, határozottan szerkeszt. Ahogy a maga életét alárendelte Isten akaratának, úgy a stílusát is alárendelte a nemes célnak: semmi feleslegeset nem hagyott szövegeiben. Sajátos táblázataival és összegzéseivel - melyek kivétel nélkül minden művére jellemzőek - gondolkodni és gondolkodtatni tanított, s a nyugati sikerét részben ennek a lényeglátásának, rendszere áttekinthetőségének köszönhette. Általa ismerhette meg a magyarság a kor legjelesebb, helvét irányú hitvallóit és gondolkodóit. Ahogy saját magát, úgy a külföldi szerzőket is az Isten ügyének szolgálatába állította, s azon a „harctéren", amin ő „hadakozott”, sikereket ért el minden műfajban. Nagy tudása sok adatot, széles választékot kínált, hallgatóknak, híveknek egyaránt. Személyében nemcsak az egyház és teológiatörténet, hanem a magyar művelődéstörténet kiemelkedő alakjára emlékezünk, akit - feltételezhetően - minden más országban sokkal nagyobb megbecsülés övezne. Kívánsága szerint jeltelen sírba temették, amikor meghalt, mint Kálvin Jánost. Viszont a Reformáció genfi emlékművének építésekor Bocskai fejedelem mellé az ő szobrának állítását javasolták a magyar reformátusok. Erre ugyan nem került sor, de az utókornak egyébként is a hazájában, egyházában kell mindenek előtt emléket állítani a tudós reformátornak akár csak azzal, hogy az istentiszteleten a máig használatos, prédikáció előtti énekével fohászkodva hívjuk segítségül Isten Szentlelkét: „Jövel Szentlélek Isten ! Tarts meg minket Igédben, Ne légyünk setétségben, Maradjunk igaz hitben. Szenteld meg mi szívünket, Világosíts elménket, Hogy érthessük Igédet, Mi édes Mesterünket. Adj isteni félelmet, És bizonyos értelmet, Igéddel taníts minket, Gerjeszd fel mi szívünket. Vígasztald meg elménket, Mindenben segíts minket, Öregbítsed hitünket, Távoztassad bűnünket; Hogy Téged az Atyával, És az ő szent Fiával, Dícsérhessünk mindnyájan A fényes mennyországban.