2016. március 27.

2016 Nagycsütörtök, Páska vacsora

Az Egyiptomból történő kivonulás emlékére minden évben Isten útmutatása alapján megrendezik a Páska vacsorát. A zsidó családokban a legfiatalabb férfi megkérdezi, hogy miben különbözik ez a nap a többi naptól? A legidősebb férfi pedig elmondja a történetet.

   Jézus is megünnepelte minden évben, így a halála előtti estén is. Másnap Ő volt az áldozati bárány, kinek vére a mi bűneinkért kiontatott a kereszten. Elénk adta az Úrvacsora sákramentumát, hogy ezt cselekedjük az Ő emlékezetére.

   A gyülekezeti teremben megrendezett „páskavacsora” is Érte és értünk történt. Az asztalok szépen megterítve voltak a Páska vacsora jellegzetes étkeivel. Körbeültük, mint „meghívottak” (mindenki hivatalos volt) és elénekeltük a Szívem csendben az Úrra figyel kezdetű éneket. Ezt követően lelkipásztoraink felváltva olvasták a Bibliából az utolsó vacsora előzményeit, történéseit. Ezekkel párhuzamosan – minden igeszakasz között – kérdéseket tettek fel, amelyeket az asztali társaságok megválaszoltak és egy közülük hangosan ismertetett. Az alábbi kérdéseket fejtettük ki:

-       Hogy éltük meg a böjtöt?

-       Milyen ”gyümölcsöt” teremtünk, és mivel tartozunk még?

-       Milyen fájdalmak, és szenvedések vittek közelebb Istenhez?

Érdemes ezeken a kérdéseken mindenkinek elgondolkodni, sokat megtudhatunk magunkról, és hitbeli fejlődésünkről. Az Úrvacsora pászkával és borral történ, mint a mi Urunk életében. Megindító volt. A Tőle tanult imádságot körbeállva mondtuk el, szeretet kötelékben.Örülök, hogy részese lehettem ennek az alkalomnak. Szeretet, fájdalom, és a reménység öröme kavargott a szívekben. Lelkészeink, pedig végtelen alázattal munkálkodtak a mi javunkra, és Isten dicsőségére. Volt egy kérdés még.

-       Hogyan fejeztük ki szeretetünket Isten és az emberek felé?

Többek között én az alábbi sorokkal. Az Úrnak írtam, Veletek megosztom, Szeretetből.

A következőkben pedig egy versikét ajánlok az Úrnak és nektek:

Közeledben lenni

Hegytetőre vágytam, közeledben lenni

Hívtam társat is, ketten könnyebb menni.

Erdei ösvényen vezetett az utunk,

Örömmel nyugtáztuk egyre feljebb jutunk.

Lombsátoron átszűrődő fények,

Közben felcsendülő egy-egy madár ének.

Kisvirágok színes szoknyácskában,

Vígan hajladoztak az erdei bálban.

Magunk mögött hagyva az erdei csodát,

Bokros cserjék közt, haladtunk tovább.

Aztán tüskés, köves lett a terep

Ráadásul a hegy egyre meredekebb.

A napot már nem takarták lombok,

Nyelvünk kiszáradt, verítékünk csorgott.

Lábunkat a bakancs véresre törte

Kínok közt értünk, fel a hegytetejére.

Levegőért kapkodtunk, a mellkasunk zihált

Roskadtan rebegtünk egy rövidke imát.

 

 

Szentföldre vágytam közeledbe lenni

Zarándok utamon veled menetelni.

Hűségesen követtem szentlábad nyomát

Könnyemmel öntöztem a fájdalmak útját.

A Sirató falnál imáim kérése

Ruhád szegélyének volt az érintése

Csodáidon lettem ámuló kisgyerek,

Te kérted, engedjenek Hozzád közelebb!

Itthon vagyok Nagypéntek lesz holnap

Vérszínű fényt csorgat lemenőben a nap

Bűnöm súlya alatt, bánkódtam szívembe.

Égi reménységed állított térdemre.

Imádságomra megjött a válaszod.

Nem hagylak el, mindig veled vagyok.

Megtalálsz, csak kutass lent a mélyben

Imádságoddal körbe vett Szentélyben.

Kerestelek fent, kerestelek messze,

És megtaláltalak, mélyen a lelkembe’!

 

                          Homonnai Zoltánné Vilike