2015. július 16.

Cursillo - Püspökszentlászló

 

   A 131. Református Cursillo Püspökszentlászlón volt 2015. július 16-19.

Mi a Cursillo? A Püspökszentlászlón lévő résztvevők közül, a "Márk" kiscsoport definíciója:

Olyan hitmélyítő hétvégi alkalom, mely tudást ad, és megszólít lelki életem vizsgálatára, fejlesztésére annak érdekében, hogy egy keresztyén közösség aktív tagja legyek. S mind ez sok örömöt nyújt, valamint egész életünkre ad programot.

A paksi résztvevők közül Koczák Szendi szívünket melengető gondolatait olvashatjuk:

„Azt gondolom, mint résztvevője az idei cursillo-nak írok, pár gondolatot, ha megengeditek. Álltam a záróünnepélyen, mint egy madár, aki éppen most ért vissza hosszú útjáról: álmosan, fáradtan, izzadtan és meggyötörve.
Kiscsoportos foglalkozáson egy fiatal csoportba kerültem, annyira TUDATLANNAK éreztem köztük magam, mindenki erős reformátusneveltetést kapott, úgy érkezett. Mindenhez volt egy igéjük, zsoltárjuk. Nekem nem… Mind a négyen szomorú sorsukról meséltek (elváltak, elvált szülők gyermeke, "bárcsak elválnának a szülei", súlyos betegség, édesapja meghalt, stb-stb.).
Én meg tudom magamról, hogy van egy szerető családom. Szüleim, férjem szülei idősödnek, de egészségben hála Istennek. Apró koccanásaink ellenére mennyire szerencsés vagyok, hogy van egy szerető férjem, aki szeret engem és legfőképpen gyermekeinket. Nehezebben engedett el, de látta rajtam elszántságomat így elengedett. Ő ateista, nem tudja mi az Istent szeretni, szolgálni.

Álltam, és amikor meg kellet szólalnom remegett a kezem, lábaim, és úgy zakatolt a szívem majd ki ugrott a helyéről. Kibírtam egy-két könnycseppel. Bár első este én voltam az első, aki úgy zokogtam előadásom közben, mint egy gyermek, akinek fáj valamije. Fájt a tudatlanságom, fájt, hogy még csak azt a zsoltárt sem tanultam, meg amit Mária mondott el konfirmálásom alatt, amivel megáldott,
Fájt, hogy eddig nem jutottam el ide, FÁJ, hogy gyermekeimet nem tanítottam meg Istent szeretni. Bár akkor utána nagyon szégyelltem magam, beépített szépségünk odajött hozzánk lefekvés előtt és átöltet, könnyes szemmel. Köszönöm az ölelést!!! Másnap egyre több kisírt szemmel találkoztam, imádság közben ifjabb férfiak hangja is elcsuklott, előadások közben az előadóké is. Már nem is szégyelltem magam, de rájöttem nincs is miért. Rájöttem, hogy Isten és testvérek előtt nem szégyen sírni.
Apai nagyszüleim hívők voltak. Drága nagymamám nélkül nem kezdődhetett el egy vasárnapi Istentisztelet. Vele mentem, mert vele kellett mennem, mert náluk nyaraltunk. Kedvenc unokája voltam (mindig ezt kapom meg unokahúgicáimtól), menj, kislányom legalább első áldozz meg kérte egyik nyáron. Elmentem, és megtettem. Mekkora "tehernek" éreztem, hogy minden vasárnap ott kellet ülnöm nekem is a templomban, mert akkor nem áldozhattam volna. Szüleim mai napig sem gyakorolják a vallást. De most megértettem mit jelent keresztyénnek lenni. Mit szeret ő annyira Istenben és az Ő egyházban. 91 éves mindene fáj, neki legalább a lelke nem fáj. Képes felöltözni, beül a fotelba és imádkozik, egész nap imádkozik, imádkozik értünk családjáért, és valószínű egyesével. Utána nem gyakoroltam a vallást.
Záróbeszédemre egy Wass Albert vers jutott eszembe: Karácsony készül, emberek tiszták és szépek legyetek. Én ezt a cursillot egy karácsonyi csodaként éltem meg. A felém irányuló sok szertetet, még most is felfoghatatlan, érthetetlen. Az ott szolgálók önzetlen szeretete, segítsége. A résztvevő testvéreim szeretete, nyíltsága. Legszívesebben térdre rogynék, és úgy köszönném meg azt a jót, amit itt kaptam, de úgy sem látnátok.
Köszönnöm Isten belém fektetett hitedet, és vezető kezedet, hogy elvittél ide.
Köszönöm a szolgálók önzetlen munkáját ott Püspökszentlászlón, a paksi közösség, az országos szervezők munkáját, és bárkinek, akinek keze munkája ebben a csodában benne van.
Köszönöm a kitartó imádságok ezreit.
Köszönöm Nelli néni, hogy megtanított 32 éve írni, olvasni.
Köszönöm Istvánnak és Máriának az alfa-béta tanfolyamot, akkor még nem értettem, most megértettem miért szeretnétek, hogy egy ilyen szerető család tagja legyek.
Köszönöm Mária hogy kitartó voltál és "gyere, csak mert jó lesz" alfa és béta előtt. Hogy gyermekeimre még mindig szeretettel gondolsz annak ellenére, hogy őket nem vezettem Isten felé.
Köszönöm István felkészítő szavaidat mellyel konfirmálhattam idén májusban.
Még egy dolgot szeretnék megosztani, én itt a cursillon úrvacsoráztam először, de ennek így kellett történnie. A lelkésznő remegő kezei közül remegve vettem el Isten testét, majd azon imádkoztam, hogy remegő kezeim közül ki ne essen Isten vérét tartalmazó kehely. De nem történt meg, mert Isten velem volt.
És még egyszer köszönöm, köszönöm, köszönöm mindenkinek akinek a önzetlen keze munkája bármiképpen benne volt ebben a kis karácsonyi csodában. Aki még nem volt, egyszer tegye meg, ne habozzon.
Áldás, Békesség. De colores.”

Képek a gyülekezet FB oldalán.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10204926585350505&set=gm.1751229911771060&type=1&theater