2015. július 5.

Gyüleketi tábor

 

  

Nyári hittanos tábor –aprócska csodák

 

   Számomra az idei hittanos tábort ez a két szó jellemzi a leginkább. Csodás környezetben, a Zemplén egy kicsiny falujában, Bózsván, csodás kis csapatunk, csoda jó programokkal, játékokkal tölthetett el 6 napot.

   Volt részünk áldott alkalmakban, meghitt imasétában, nevetéssel teli játékokban, röpke kirándulásokban, őzike figyelésben, készítettünk ásványokból ékszert, boboztunk, és kirándultunk a csodaszép erdőben is.

   Témánk Dávid király élete, emberi kapcsolatainak főbb jellemzői voltak. Ennek kapcsán beszélgettünk bizalomról, megbocsátásról, hűségről, barátságról, alázatról. A tábor legfontosabb Résztvevője pedig, minden pillanatban éreztette velünk jelenlétét, közelségét, áldásait. Megtalálhattuk Őt a természetben, az éneklésben, a kiscsoportos beszélgetésekben, és leginkább az egymás iránt érzett elfogadásban, szeretetben.

   Felnőttek, gyerekek egységben tudtunk együtt lenni, és megélni barátságot, bizalmat, békességet, vidámságot, elfogadást. Istené legyen a dicsőség! Már várom a következő tábort!

Szénégetőné Kovács Katalin

Ízelítő az ott készült fényképekből: