2015. május 17.

Konfirmáció 2015.

Lezárult két év munkája. Hitüket fogadalommal erősítették meg az ifjú és felnőtt konfirmandusok.

„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országával.””

Máté evangéliuma 16, 24-28.

Konfirmandusok:

(felnőtt) – Árokszállási Eszter, Koczák Szendike, Szabó Károlyné Zubor Katalin;

(fiatal) – Angyal Emese, Gáspár Gréta, Huszák Janka Ágnes, Iker Kamilla, Kávási Tamás, Kirr Zsófia Julianna, Kis Laura, Lakner Frida, Lenkey Virág Zsófia, Makovinyi Sára, Samu Adrienn Kíra, Scheffer Soma Bence, Sztakó Zsuzsa Eszter.

Képek az alkalomról: