2015. január 10.

Magyar Református Cursillo – 2014

Az új év kezdetén először is Istentől megáldott, jótéteményeiben bővelkedő esztendőt kívánunk, hálaadásban, Őreá figyelésben, a Vele való közösség boldogságában!

   Isten kegyelméből 2014-ben is gazdagon megáldotta a református cursillot. Februárban, Balatonszárszón megtartottuk az immár hagyományos munkatársképzőt, több mint száz résztvevővel, akik között örömmel üdvözölhettük kárpátaljai és felvidéki testvéreinket is. Tizenegy alkalmat tartottunk, részben a szokásos helyszíneken (Kecskemét, Monoszló, Berekfürdő, Terény, Balatonszárszó, Püspökszentlászló) és egy új helyszínen az Őrségben, Szalafőn, amivel részben a burgenlandi magyarokat is szerettük volna megszólítani. Erdélyi, kárpátaljai testvéreink már önállóan szervezik alkalmaikat, a felvidéki cursillokon még mindig szükséges egy kis anyaországi segítség, de már megalakult a felvidéki titkárság is.

   A titkárságok találkozójának is a felvidéki testvérek adtak helyet idén Királyhelmecen. Ebben az évben az összes nemzetrész tudta képviseltetni magát, így Erdélyből, Kárpátaljáról és természetesen Magyarországról is voltak résztvevők. A 2014. évi országos Ultreyát Rákospalotán tartottuk, emellett több regionális találkozó is volt, így Helvécián, Szabadegyházán és Felsőörsön. A veszprémi régió képviseltette magát Őriszentpéterben a REND (Református Egyházi Napok Dunántúl) rendezvényén is.

   Mindezek eddig események, emberi igyekvés…. Hálát kell azonban adni Urunknak azért, hogy mindezt (a hibáink ellenére is) megáldotta, hogy az alkalmakon megélhettük a közösséget Vele, hogy életeket mentett, megváltoztatott, terheket elvett, sebeket gyógyított. A cursillo igazi lényege ez.

Cursillo titkársága.