2012. október 16.

Egy hosszú hétvége az Őrségben a Lídia-körösökkel

A nyári szünet után szeptembertől, folytatódott a Lídia-kör, de az első alkalom eltért a többitől: mind helyszínben, mind programban. Egy áldásokkal és ajándékokkal gazdag hétvégét töltöttünk az Őrségben öten a csoportból. Már az oda úton érezhető volt a felhőtlen öröm és a szabadság érzés, hogy végre kiszakadhattunk a hétköznapok forgatagából.

Érkezéskor, nagyon kellemes fogadtatásban volt részünk a helyi lelkész személyében, aki oda vezetett minket a Vendégházhoz. Mikor kiszálltunk az autóból, nem az volt az első érzésem, hogy milyen jó végre kinyújtózni, hanem a csend, a friss levegő és a naplementében is gyönyörűnek látszó táj. Ez volt az első ajándék számomra, ezen a hétvégén, ami aztán csak bővült. A tiszteletes úr röviden beszélt a helyi és a környék hitéletéről, ami kicsit szomorú volt, hogy mennyire kicsik arrafele a gyülekezetek, majd ellátott bennünket néhány tanáccsal és magunkra hagyott. Mária tartott egy imaórát, vacsoráztunk, beszélgettünk, aztán rápihentünk az előttünk álló napra.

Reggel mindenki kicsit jobban felmérte a terepet. Nekem személy szerint jóleső élmény volt, hogy az udvaron, a természet csendjében, ahol már kellemesen sütött a nap, egyedül elolvashattam az aznapi igét és hálát mondhattam azért, hogy ott lehettem. A lányok pedig egy hatalmas ötlettel tértek vissza a terepszemléről, ugyanis a telek végében állt egy kis kápolna és ők kérték Máriát, hogy ott tartsa meg a reggeli csendes órát. Senki nem tiltakozott, hiszen egy nem mindennapi élménnyel gazdagodtunk. Leültünk körbe a fűbe és Mária tartott nekünk egy Anna-órát, ami itthon is akkor volt először. El sem tudom mondani mennyire különös alkalom volt ez. Ezt követően ezekkel az áldásokkal indulhattunk el a túrára, ahol mindvégig érezhettük Isten áldását és azt, ahogy vezet minket. Hiszen Velemérre, ha egy órával később érünk oda és nem olyan szép napsütéses az idő, akkor nem tapasztalhattuk volna meg az Árpád-kori templom egyedi és különös varázsát, mert a nyugati oldalán levő 3 keskeny ablakon beszűrődő fény minden napszakban másképpen töri meg a fényt és amilyen színű ruhában állt valaki a fénybe,a fehér fal olyan színű lett, és minden napszakban más freskót világít meg. Ezért is nevezik a fény templomának. Majd a következő ilyen érzésem a Kercaszomorban álló haranglábnál volt, amikor nem a véletlennek tudtam be, hogy az út másik oldalán volt egy kocsma, ahol lehetett jégkrémet és kávét kapni, így bementünk. Mária megkérdezte a kiszolgáló hölgyet, hogy van-e a környéken még valami, amit érdemes megnézni. Ő és a néhány vendége azt ajánlották, hogy ha már ilyen közel vagyunk a határhoz, akkor nem szabad kihagyni Dobrovnikban a Bukovinka tavat, ami egy 8 ha területen fekvő akkumulációs tó. El is mentünk és szintén egy csodálatos túrában volt részünk a tó körül, végig egy erdei ösvényen, pihenő helyekkel sétálhattunk. Késő délutánra kellemesen elfáradva, élményekkel tele és kellőképpen éhesen, célba vettük a tiszteletes úr által ajánlott éttermet, amely a halételeiről volt híres. Igazán vendégbarát és szép környezetben végre jól lakhattunk és ekkorra már a hangulatunk is a tetőfokán volt. A szállásra kicsit már fáradtan érkeztünk, de még kicsit beszélgettünk, társasoztunk, aztán hálát adva a nap minden ajándékáért lefeküdtünk.

Vasárnap reggel csordultig volt a szívem ennek a pár napnak a milliónyi áldásával, de egy kis szomorúsággal is, mert következett a pakolás haza. A hétvége zárásaként elmentünk a helyi templomba Istentiszteletre, majd még a visszafele vezető úton megnéztük Szalafőn a pityerszeri népi műemlék együttest. Majd ebédeltünk, ahol mindannyian megkóstoltuk a hely specialitását, a dödöllét. Jól lakva és feltöltődve, haza indultunk és megbeszéltük, hogy imádkozunk azért, hogy visszamehessünk még ide azokkal a testvérekkel kibővülve, akik most nem lehettek velünk.

Schener Éva

Fotók a hétvégéről